Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idővarázs

2007.12.30

Idővarázs

   A történet főhőse Nagisa, egy teljesen átlagos, Japán, 16 éves gimnazista lány, aki Kyotoban él családjával. Nagyon jó tanuló (ami azt illeti osztályelső) és szeret bulizni a barátaival. Külsőre hollófekete, derékig érő, egyenes haja van, szép vékony alakja, tengerkék szemei és igen barátságos arca. Mint minden Japán gimnazista lány, ő is uniformisban (egyenruhában) jár : fehér blúz, rövid, sötétkék szoknya, hosszú zoknival és fekete cipővel.

  Egy szép, meleg, tavaszi napon az iskolából hazamenet beszélgetett három legjobb barátnőjével, Alisonnal, Larkinnal és Erionnal.

-Ugye eljöttök David bulijára? - kérdezte Larkin, a négyes legbulizósabb tagja.

-Naná! Holnap lesz, ugye? - kérdezett vissza Erion, aki nagyon szép volt, ennél fogva a pasik kedvence is, közban félretűrte haját a szeméből.

-Holnap? Bocs, de akkor nem jó. A húgaimra kell vigyáznom, mert anyuék nem lesznek otthon. - mondta Alison sajnálkozva.

Bár szeretett kistestvéreivel lenni, szívesen lett volna ott David buliján is. Ez van, ha ilyen kicsi tesói vannak az embernek.

-Megkérdem anyuékat. Biztosan elengednek!-mondta Nagisa magabiztosan, majd letért barátnői útvonaláról - Sziasztok! Akkor holnap a bulin!

-Szia Nagisa! - köszöntek vissza barátnői, majd mindnyájan hazamentek.

Nagisa amint hazaért, szokás szerint ledobta magáról könyvekkel telepakolt iskolatáskáját a szobájába, fölakasztotta kulcsát a kulcsos szekrénybe, majd köszönt szüleinek. Anyukája már készítette az ebédet az öt fős család részére. Mikor készen lett, Nagisa anyukája és apukája szólt mindenkinek, hogy jöjjön enni. Mikor már mindenki lejött és kezet is mosott, elkezdtek enni. Ebéd után Nagisa megkérdezte :

-Anya, elmehetek Erionékkal David szülinapi bulijára?

-Nem.-mondta anyja szigorú nyugodtsággal, majd belekortyolt a kávéjába.

-Na de...miért nem?!-háborodott föl a lány.

-Mert rontasz. Ebben a hónapban volt két négyesed is, sőt egy hármasod is!

-Satsuki, miért vagy olyan szigorú ezzel a gyerekkel. A legtöbb gyerek ilyen korban a nyomába sem ér tanulás szempontjából. - próbálta unokája pártját fogni Mayu.

-Legközelebb jobban készül az ilyen dolgozatokra! - tartózkodott Satsuki.

A nagymama ismét nyitotta volna a száját, de Nagisa közbevágott :

-Hagyd csak mama. Már nincs is kedvem elmenni. - mondta Nagisa, majd bement, a húgával közös szobájába.

A húga hat évvel fiatalabb volt nála, de kevesebbnek látszott, mint 10. Egyrészt mert gyerekes arca volt és rövid, egyenes haja, másrészt, mert gyakran úgy visalkedett, mint egy hatéves. Mint például most is : ugrált az ágyán és közben idióta arcokat vágott.

-Nézz ide Nagisa! Bee! - öltött nyelvet nővérére.

-Michiyo, ne ugrálj az ágyon, mert tönkremegy! Hányszor elmondtam már neked!- rivallt rá húgára.

-Érdekes, még nem ment tönkre, pedig mennyit ugráltam már rajta! - hangzott a gúnyos válasz - Mellesleg miért kéne hallgatnom egy örök vezstesre?

-Kit nevezel örök vesztesnek, te kis törpe?!

-Téged. Miért, rajtad kívül kit nem enged el az anyja egy pár 4-es miatt?

Nagisát ez elszomorította. Tudta, hogy húgának most az egyszer igaza van. Lahajtotta a fejét, majd odament a könyvespolchoz és levett róla egy vastag könyvet. Michiyo odament hozzá, hogy bosszantsa.

-Ilyeneket is csak te olvasol. Ez egy görög dráma! A te korodban kalandregényeket, sci-fit, horrort, meg ilyesmiket olvasnak, de inkább hanyagolják az olvasást és TV-t néznek, zenét hallgatnak. Te meg itt olvasod ezt a vastag, WC papírnak se jó könyvet!

-Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok és mit nem!

-Én csak a te érdekedben mondtam! Anyu nagyon rákényszerít az ilyesmire. Én a helyedben nem tudnám elviselni.

-Mondd csak, téged hogy nem bír rávenni?

-Úgy, hogyha megpróbálja, napokra, hetekre eltűnök. Neked is meg kéne próbálnod!

-Igazad van! - csapta össze Nagisa a könyvét - Én is meg fogok szökni!

Azzal lekezdett csomagolni. Michiyonak már nem is kellett, mert mindíg van egy csomag útravalója ilyen esetekre.

-Ez aztán a szellem! Megyek veled! - mondta Michiyo.

Nagisa kimászott az ablakon. Michiyo viszont annyit bohóckodott, hogy végül kiesett. Szerencsére alacsonyan volt az ablak, ezért nem esett túl nagyot.

-Na főnök, merre megyünk?

-Keresünk egy helyet, ahol meglehetünk.

-Lehet, hogy tudok segíteni. - mondta nekik egy fiú, aki csak úgy előtűnt a semmiből.

A lány maga előtt egy nála kicsivel idősebb, hosszúszőke hajú, furi ruhába öltözött fiatalembert látott, furi bottal a kezében.

-Ez komoly? Jó lenne, köszi... Idegen.-mondta Michiyo.

-Elnézést kisasszonyok, be sem mutatkoztam. A nevem Ichi. - mondta és kezet nyújtott.

-Az én nevem pedig...-nyújtott volna kezet Michiyo is, de nővére megakadályozta.

-Bocsi, de nem hiszem, hogy pont egy vadidegen ürgétől el kéne elfogadnunk a segítségét.

-Esküszöm, nem akarnék semmi rosszat két ilyen elbűvölő hölgynek. Csak egy varázslótanonc vagyok. A világot járom, hogy tudjak segíteni a bajbajutott embereknek. Mint például nektek is. Feltételezem elszöktetek otthonról.

"-Ez megmagyarázza a furcsa öltözékét."-gondolta Nagisa.

-És mégis hogyan akarsz segíteni? Varázslattal? - kérdezte gúnyosan.

-Pontosan. - mosolygott Ichi.

-Muti! - lelkesedett Michiyo.

-Abunga sini bo gika nuro! Varázserőm most segíts! - kántált a varázslótanonc.

Amint befejezte, igen furcsa dolog történte velük. A világ eltűnt körülöttük, ők meg pörögtek, mintha egy nagy és gyors körhintán ültek volna. Nagisa behunyta a szemét. Mikor elmúlt a pörgés, ismét szilárd talajt éreztek a talpuk alatt. Nagisa kinyitotta a szemét. A látvány ismerős volt, de ugyanakkor furcsa is. Még mindíg ott voltak, ahol azelőtt, de mégsem. Ott egyes házak nem változtak, mások igen, megint mások eltűntek, megjelentek, mikor azelőtt nem volt ott semmi és másikak helyén teljesen valami más volt. A lány csak állt és nézte a furcsa jelenséget. Mindenhol fű volt körülöttük, csak ott nem, ahol éppen álltak.

-Mi történt itt? - eszmélt föl Michiyo.

-Hol vagyunk? - így Nagisa - Mit csináltál te őrült?!

-Nyugi már! Én sem tudom pontosan mit csináltam, de itt valami bűzlik...

-Óppá. Bocsi, magammal hoztam a szerencse sajtomat. - mondta Michiyo, azzal elővett egy zöld, penészes, bűzölgő valamit, ami azelőtt sajt lehetett, és megmutatta a fiúnak.

-Átvitt értelemben értettem, hogy bűzlik! - hátrált Ichi.

Michiyo ugyan nem igazán tudta, mit jelent az "átvitt értelemben", de azért elrakta a sajtját.

-Satsuki, mássz le a fáról, mielőtt leesel! - hallottak egy erős, határozott, női hangot a távolból.

Gyorsan odamentek megnézni mi lehet az. Elrejtőztek egy bokorban. Egy nő kiabált föl valakinek. A nőnek kontyba csavart hollófekete haja volt, bőrén már látszottak az öregedés jelei, hosszú, sötét, virágos kimonót viselt. Azt, akinek fölkiabált nem látták, mert eltakarták a fa levelei.

-Anya! - hallottak a lány hangját, mivel aki fönt volt, egy lány volt - Eddíg sem estem le és most sem fogok!

Ekkor a nőhöz odasétált egy erős, kiegyensúlyozott, rövidfekete hajú férfi.

-Jó napot Mrs.Simomura. - köszönt udvariasan - Hogy tetszik lenni?

-Szervusz Gay. Próbálom leszedni a lányomat a fáról. És veled mi van?

Ebban a pillanatban reccsenést hallottak a fáról, majd sikoltás kíséretében leérkezett a lány. Nagy szerencséjére a férfi elkapta őt, így nem esett komolyabb baja az ijedtségen kívül. A kis csapat most látta meg a lányt, aki Nagisa kiköpött mása volt. Akár ikrek is lehettek volna. Csak annyiban különböztek, hogy a lánynak kicsivel piszébb orra volt.

-Satsuki, néha hallgathatnál anyádra. - mondta a férfi.

-Te Nagisa! Tudom már kik ezek és hogy hol vagyunk! - szólalt meg Ichi.

-Érdeklődéssel hallgatom.

-Még mindíg ugyanott, csak 30 évvel azelőtt! Ők pedig ha jól tudom a szüleid.

Nagisa sejtette már, hogy valami ilyesmi lehet a helyzet, de Ichi szájából hallani már döbbenetes volt.

-Nagisa, menj oda anyuhoz és mondd meg neki, hogy te vagy a titkolt unokatesója. Kíváncsi lennék mit szól hozzá.

-Eszetekbe se jusson! Összezavarnátok a tér-idő kontínumot, ha megváltoztatod a múltat! - mondta Ichi.

Kicsit hangosabban mondta, mint kellett volna, ezért fölfigyeltek rá.

-Ki az? - kérdezte Gay.

Ichi gyorsan összetekerte Nagisa haját kétfelé és adott neki egy üveglencsés szemüveget, hogy ne látszon annyira a hasonlóság.

-Én Ichi vagyok a var... bohóc! - mosolygott Ichi - Ők itt a segédeim... Miya - itt Nagisára mutatott - és...Aya - itt Michiyora mutatott - A világot járjuk, hogy színesebbé és vidámabbá tegyük a mindennapjaikat!

Michiyo és Nagisa is mosolyt erőltetett az arcára.

-Szóval nincs otthonuk? - kérdezte Mayu.

-Hát nincs. - válaszolt Ichi még mindíg mosolyogva.

-Ebben az esetben költözzenek hozzánk.

-Ez komoly?! - lepődött meg a trió.

-Persze. Jöjjenek csak beljebb.

Nagisa és Ichi eleinte nem akarták elfogadni a meghívást, de Michiyo betuszkolta őket. Nagisa körülnézett az akkori házukban. Sokkal, de sokkal régibb volt ott minden és a falak seszínűek, de Nagisa mégis tudta, otthon van ebben a lakásban.

-Köszönjük szépen asszonyom a kedvességét. - hajolt meg a trió.

-Csak nem gondoltátok, hogy hagyok három ilyen fiatalt az utcán?! Kerüljetek beljebb. Abban a szobában lakhattok, amíg kedvetek tartja. - mutatott a nő Nagisa régi szobájára.

-Igyekszünk meghálálni kedvességét. - mondta Ichi.

-Jól is jönne egy kis segítség. Az én lányom eléggé lusta és én meg öregszem. Már nem vagyok olyan jó formában, mint annak idején...

-Segítünk, amiben csak tudunk! - lelkendezett Michiyo, majd letette a táskáját.

-Ne pakolj ki hugi. Nem maradunk sokáig. Minél hamarabb vissza kell jutnunk.

-Úgyis el akartál menni otthonról. Miért nem költözünk ide?

-Ha rájönnek, mennyire hasonlóak vagyunk anyuval és/vagy öszzetévesztenének minket, akkor megváltoztatnánk nagyon a  múltat. Én nem is akartam igazán elmenni otthonról... hirtelen felindultság volt... hiányzik nekem a saját időm. - mondta Nagisa és könnybe lábadt a szeme.

-Visszajutunk - bíztatta Ichi - Ígérem. Végülis én okoztam ezt az egészet... ez a legkevesebb...

-Nem tudsz visszavarázsolni minket a jövőbe? - kérdezte Michiyo.

-De igen, csak nem tom hogyan...

-Akkor hogyan akarsz visszamenni a jövőbe?! - akadt ki Nagisa.

-Mindent a mesteremtől tudok. Tőle megkérdezem.

-És ő hol van?

-Ha tudnám, nem fogadtam volna el a mamád meghívását...

Nagisa bedőlt az egyik ágyba. Zavarta a fején a két konty, ezért kibontotta a haját.

-Ne aggódjon Mrs.Simomura. Megtalálom Satsukit egyedül is. - hallották Michiyoék odakintről, majd kinyílt az ajtó.

-Satsuki! - mondta Nagisának Gay - Nem is hittem, hogy pont itt talállak!

-Tessék?! - kelt föl Nagisa.

-Ne haragudj Satsuki, felébresztettelek?

-Semmi probléma. Figyelj csak ...ö...Gay. Nem hallottál egy bizonyos varázslóról...?

-Kentarról. - súgott neki Ichi.

-Kentarról?

-Nem, nem hiszem. Miért kérded?

-Csak... láttam egy produkcióját és nagyon megtetszett.

-Satsuki... te most... olyan kedves vagy. - mondta és egyre közelebb hajolt Nagisához - Szeretem, ha ennyire kedves vagy.

Mikor ezt mondta, már annyira közel volt Nagisához, hogy érezte a fiú szívdobogását.

"-Mi...mit csinál? Ő az apám... lesz..." - gondolta, majd ellökte magától a fiút.

-Sajnálom Satsuki, de én tényleg szeretlek!

Nagisa gyorsan felkapta a hajcsattjait, szemüvegét -úgy, hogy Gay ne lássa - és kiszaladt.

-Ő is szeret téged. - mondta Michiyo - Mondta nekem, csak még egy kicsit bizonytalan.

Michiyo most Ichire nézett, aki úgy bámulta a földet, mintha depressziós lenne.

-Valami baj van Ichi?

-Nincs.

-De látom, hogy valami van!

-Nem akarom megmondani. Úgysem értenéd.

-Dehogynem értem! Féltékeny vagy!

-Képzelődsz törpe! - lett dühös a fiú.

-Lassan úgy is beszélsz, mint a nővérem! Nagyoszerű pár lennétek!

-Bocsáss meg. - váltott Ichi megint depibe, majd kiment.

A konyhába vette az irányt. Jó illatok terjengtek a levegőben. Nagisa nagyija éppen főzött.

-Tudok segíteni asszonyom? - kérdezte meg tőle Ichi.

-Igen. Hozz légyszíves a szekrényből krumplit. Ott van az alsó polcon. Ha meg van pucold s meg. Van a fiókban kés.

Ichi mindent megtalált és pucolni kezdte a krumplit.

"-Legalább ez elvonja a figyelmemet." - gondolta és véletlenül elvágta magát.

-ÁÚ!

-Ne magad felé pucold, hanem ellenkezőleg. - figyelmeztette Mayu.

Ichi megfogadta a tanácsot. Nemsokára készen is lett. Odaadta egy tál vízben a nőnek.

-Köszönöm.

Ichi szomorúan bólintott.

-Ismerem ezt az arckifejezést. - mondta Mayu - Így néz Gay is, akárhányszor beszél Satsukival. Szegény ördög. Istenért sem tud lemondani róla. Pedig hányszor mondtam neki. Az a lány egyfojtában szekálja.

-Tudja, nekem van egy olyan érzésem, hogy ők még összejönnek...

-Akkor ha piros hó esik. És téged mi aggaszt fiam?

-Az egyik segédem...-kezdte Ichi, de nem tudta befejezni, ettől független Mayu tudta, mi baja.

-Attól függ, mennyi ideje ismeritek egymást. Ha évek óta, akkor semmi esélyed, és akkor sem, ha világosan elutasított. De ha nem így van, akkor összejöhet... Az viszont eléggé szembetűnt nekem, hogy Ő nagyon hasonlít a lányomra.

"-Nem is tudja, mannyire."-mosolygott magában Ichi.

Abban a pillanatban belépett a szobába Nagisa és Michiyo.

-Éppen rólad beszélgettünk Maya. Annyira hasonlítasz a lányomra... talán ha kiengednéd a hajad és levennéd a szemüveged... kérlek tedd meg, hadd lássam.

Nagisának felgyorsult a szívverése, gyorsabban kezdte venni a levegőt, Ichire nézett segélykérően. Az pedig bólintott. Ő kiengedte a haját és levette a szemüvegét.

-Satsuki, gyere csak! - kiáltott Mayu.

Satsuki nemsokára belépett az ajtón. Meglátta  a szoba közepén álló Nagisát, de nem igazán lepődött meg.

-Kitalálom. A titkolt ikertestvérem.

-Nem egészen. - mosolygott Nagisa.

Most Gay lépett be az ajtón.

-Satsuki, nálunk hagytad a naplódat...-mondta, majd alaposabban is körülnézett.

Azt hitte mindjárt elájul, esetleg tudatán kívül sok alkoholt fogyasztott. De az is megfordult a fejében, hogy látás zavara van. Csak állt és nézett, mint borjú az újkapura.

-Nyugi, én Maya vagyok. Emlékszel Gay? - nyugtatta Nagisa.

-Így már érthető. - nyugodott le Gay - Te voltál az, akit ott a kisszobában fölébresztettem. Ugye?

Nagisa bólintott.

-Akkor már értem, miért voltál akkor olyan... furcsa. Bocsánat, hogy összetévesztettelek Santsukival.

-Nem probléma. Holnap már el is megyünk.

-Dehát miért? Örülnénk, ha maradnátok. - mondta Mayu.

-Tényleg, miért megyünk már holnap?

-Tovább kell állnunk, amellett még Kentart is meg kell találnunk.

-Nem is mondtátok, hogy őt keresitek. - mondta Mayu.

-A nevettetésen kívül ez is a dolgunk. - mosolygott Ichi - Miért, maga talán tudja, hol találhatjuk?

-Nem. De ismerek valakit, aki tudja. Ő a város végében lakik. Nincs se utcanév, se házszám. Csak egy öreg kunyhó. De ma már ne induljatok, kezd sötétedni.

-Rendben. - mondta Nagisa.

-Ó. Kész a vacsora. - mondta az asszony, majd elment kivenni a sütőből.

A többiek addíg megterítettek. (Satsuki kivételével, mert mint mindíg, ilyenkor bogarakat írtott)

Ebéd után mindenki megfürdött (egymás után természetesen), pizsibe öltözött és nyugovóra tért. A Nagisa-Michiyo-Ichi trió bement a kis vendégszobába, ahol két ágy volt : egy egyszerű és egy kétszemélyes.

-Eszemben sincs egyikőtökkel sem aludni! - hisztizett Michiyo, majd befeküdt az egyszerűbe.

-Idióta vagy Michiyo. És önző is. - mondta erre Nagisa és befeküdt a másik ágyra - Úgylátszik "Miss Bőgőmasina" miatt együtt alszunk varázsló. -fordult Ichihez.

-Nem vagyok még varázsló, csak tanonc. - mondta Ichi és befeküdt Nagisa mellé.

Kicsit zavarban voltak, de Nagisán nem igazán, Ichin meg csak kicsit látszott. Éjfél után mindenki aludt, kivéve Nagisát.

"-Bocsáss meg anya. - gondolta - Ha egyszer hazajutunk, soha, de soha többet nem teszek ilyet."

Akárhogy is próbált elaludni, nem tudott. Folyton az édesanyja járt a fejében és az édesapja. Hiába tudta, hogy itt vannak a közelben, akkor is hiányoztak neki. Úgysem tudott volna elaludni, ezérthát kiment a kertbe. Rájött, hogy nem csak ő nem tud aludni, ugyanis a szomszéd kertben meglátta Gay-t. Nagisa könnyedén átugrott az alacsony kerítéseken.

-Miért nem alszol? - kérdezte a fiútól.

-Nem tudok elaludni. Folyton az jár a fejemben, hogy holnap Mayáék elmennek.

-Én vagyok Maya!

-Bocsi, csak olyan egyformák vagytok. - sóhajtott - Nagy kár, hogy elmentek. Szívesen megismernélek titeket.

"-Én is szívesen megismernélek titeket, csak az a baj, hogy akkor megváltoztatnálak. Ezt se lett volna szabad... Azt meg nem akarom." - gondolta Nagisa, majd lehajtott fővel távozott.

Visszament és befeküdt az ágyba. Ebben a pillanatban a mellette fekvő Ichi felébredt.

-Úgy sajnálom Ichi, nem akartalak felébreszteni! - suttogta Nagisa.

-Semmi gond. Látom nem tudsz aludni.

Nagisa bólintott. Azután a varázsló szórt rá valamilyen port, amitől azonnal elaludt.

"-Nem, nem fogom meglesni az álmát!" - próbálta lebeszélni magát Ichi, de kevés sikerrel.

Megérintette a lány halántékát és bekerült az álomba.

Sötét volt. A távolból dobszó hallatszott. A távolban egy kis fény pislákolt. Ichi elindult a fény felé. A dobszó egyre hangosabb lett és a kis fény pedig egy nagy lobógó tűz volt, körülötte pedig indián ruhás emberek táncoltak körülötte. A tűz fölött egy oszlophoz kötözve...

-Ne...Nagisa. - suttpgta Ichi magának.

Ekkor egy csuklyás ember lépett oda a lányhoz.

-Én, Kentar a varázsló bűnösnek találtalak téged Nagisa Otokoro, szökés, hazugság és árulás vádjával. A bűntetésed még a tűzhalálnál is rosszabb lesz. Választanod kell. Vagy megölöd a húgodat és a varázslót és visszajutsz a te idődbe, vagy örökre a múltban maradsz, de akkor a mamád meg fog halni. Melyik legyen? - kérdezte a csuklyás ember és egy nagy kést nyomott a kezébe.

Két indián pedig elővezette Michiyot és Ichit egy bambuszágy szerűségen, ájultan. Nagisa szemébe könnyek szöktek. Emelte a kést, de félúton elejtette és térdre esett.

Ichi úgy érezte, most jött el az idő, hogy közbelépjen. Megfogta azt a kést, amit Nagisa elejtett és a csuklyás alakba szúrta. Aztán átölelte a lányt. Az zokogott. Az emberek eltűntek, csak Nagisa és Ichi volt ott. A tűz viszont nem tűnt el, hanem egyre nagyobb és nagyobb lett.

-Nagisa Otokoro. Ígérem neked, hogy hazaviszlek titeket. Akármi is történjék. - mondta Ichi, azután mindketten felébredtek.

Nagisa könnyes stemekkel átölelte Ichit.

-Köszönöm. Köszönöm neked.

Ekkor ébredt fel Michiyo is. Nagyot ásított, nyújtózott, mint egy kiscica, megfogott egy párat a ruhái közül és kiment a szobából.

-Jut eszembe Nagisa. - mondta tréfásan a varázsló - Még meg sem dícsértem a szép, egyforma nyuszis pizsamátokat.

-Köszi. - mosolyodott el a lány - A te macis pizsid is nagyon jól áll neked.

Ichi felállt és olyan mozdulatokat csinált, mint általában a testépítők szoktak. Elég mulatságos látvány volt macis pizsamában. Nagisa jót nevetett rajta.

-Akkor én is megyek és átöltözöm. -mondta Nagisa.

-Nem akarsz cserélni? Már olyan régóta vágytam egy olyan fekete szoknyára!

Nagisa nevetett és közben bólogatott, hogy beleegyezik. Ichi kettőt tapsolt és Nagisán rajta volt a varázslótalár, Ichin meg a fekete mini szoknya. Ichi kifelé indult.

-Ha így ki ki mersz menni, le a kalappal.

-Készítheted a kalapodat! - mondta Ichi, majd kiment.

Nagisa az ajtó mögül leste, ebből vajon mi sül ki?

-Csókolom - köszönt Ichi Nagisa nagyijának - nagyon finom volt a kókuszgolyó.

-Milyen kó...-kérdezte volna Mayu, de amin meglátta Ichit, elkezdett nevetni.

Mindenki más is nevetett. Nem bírták abahagyni, míg meg nem érkezett Nagisa is.

-Aya, Ichi, indulunk. - mondta érzéstelen arccal.

Egész idő alatt nem nézett senkire, hanem kiment.

-Assonyom, köszönjük a vendéglátást, remélem még találkozunk! - köszönt el Ichi, majd egy újabb csettintésre visszaváltott régi ruhájára és a lány után ment.

Michiyo befutott a cuccaikért, majd ő is elköszönt és futott nővére után.

-Nekem kell utánad cipelnem a cuccodat?! - kérdezte mérgesen.

-Aya, ezek nem az ő cuccai. Ő itt Satsuki.

-Bocs, Ichi, de most tévedsz, ugyanis én Maya vagyok. Nem pedig Satsuki. - árulta el magát tudtán kívül a lány.

-Ez tényleg Satsuki! - jött rá Michiyo is.

-Örülök, hogy még TE IS rájöttél ebből. -szólt valaki a hátuk mögül.

-Nagisa!!! - lett dühös nővérére - Azt akarod ezzel mondani, hogy ÉN hülye vagyok?!

-Én nem mondtam ilyesmit...

-De utaltál rá!

-Na mindegy. Szia Satsuki! - köszönt el Nagisa édesanyjától.

A lány még egy kicsit mérgelődött, hogy nem sikerült a terve, de aztán hazament.

Ezalatt a trió elért a város szélére, ahol találkoztak egy nem túl idős, eléggé szomorúnak látszó hölggyel. A háza előtt egy hintaszékben üldögélt, közben egy dalt dúdolt.

"-Ez a dal...olyan ismerős..."-gondolta Ichi és próbálta felidézni, honnan ismerheti.

Nagisa odament hozzá.

-Elnézést kérünk hölgyem a zavarásért, de Mayu asszony küldött, mert azt mondta, ön tudja hol találhatnánk meg Kentart a varázslót.

A nő megállította a hintaszéket és abbahagyta a dúdolást, de még mindíg nem nézett a látogatóira.

-Japánban. - mondta.

-Azon belül?

-Mindíg máshol. De egy bizonyos rendszerben halad. - mondta és elővett egy térképet - Legutoljára itt volt. Azelőtt pedig itt. - mutogatott a térképen a nő.

Ekkor lépett közelebb Ichi is.

-Tessék megmutatni még egyszer! - kérte.

A nő megtette.

-Hát persze! Hát akkor nem lehet máshol, mint ebben a városban. - mutatott Ichi Kyoto-ra.

-Honnan tudtad fiú? - kérdezte az asszony, s most ránézett.

-Nem is tudom...ez a logika ismerős volt nekem.

-És Kyotoban hol? Nagy ez a város! - türelmetlenkedett Michiyo.

-A fiú tudja. - ekkor az asszony tekintete üressé vált, s megnt elkezdett hintázni és dúdolni.

-Én nem tudom!

-Meg kell keresnetek napnyugta előtt, különben Kentar elmegy. Messze innen.

-Akkor meg mire várunk?! Nyomás! - mondta Michiyo és eltúlzott végtagmozgással kiment.

A többiek követték. Nagy volt a város és kevés az idő. Nem állhattak meg egyetlen percre sem.

"-Azt mondta, tudom hol van...de nem. Tévedett. Vagy talán... Az a dallam... az lehet a kulcs. Csak nem jut eszembe, mi az."

Dél fele járt már az idő és még mindíg semmi. Minden arrajárótól megkérdezték, hol lehet a varázsló, de senki nem tudta. Nem is hallottak róla.

-Egész idáig talpaltunk! - nyöszörgött Michiyo - Igazán pihenhetnénk! Vagy együnk valamit! Korog a gyomrom. Éhen halok.

-Igaza van. Álljunk meg. Csak egy kicsit. - értett egyet Ichi.

-Rendben van. Üljünk le valahol. - egyezett bele Nagisa is végül.

Ichi leült a közelben egy faasztalhoz. A többiek követték a példáját.

-Mondd csak varázsló, - szólt Michiyo - igaz a mese a terülj-terülj asztalkáról?

Ichi legyintett egyet és telelett az asztal.

-Még szép, hogy igaz. - válaszolta Ichi és elkezdett falatozni.

A két lány is nekilátott. Főleg Michiyo, akiről az egész családja azt gondolta, hogy rosszevő. Ichi még evés közben is a nőre és a különös dallamra gondolt.

-Heuréka! - kiáltott fel hirtelen egy darab hússal a szájában.

A két lány úgy megrémült, mintha Ichi azt kiáltotta volna, 'SZELLEM!'.

-Mit rémisztgeted itt az embert, te ostoba?! - rivallt rá Nagisa.

-Bocsánat, de óriási hírem van!

-Megtanítottad a hátsó feledet beszélni? - röhögött a saját viccén Michiyo.

-Tudom hol találjuk Kentart! - meg sem hallotta Michiyo velős beszólását.

-Honnan?

-Az a dal a megoldás! Mikor kicsi voltam, az a nő ezt a dallamot énekelte nekem. A szövege így hangzik : "Itt lakik a városban, a harmadik utcában..." legalábbis én ennyire emlékszem.

-Akkor mire várunk még? Nyomás! - állt föl az asztaltól Michiyo.

Nagisáék is felálltak. Michiyo elfutott. A többiek utána, mielőtt szemelől vesztették volna. Egy idő után Michiyo kifáradt, így busszal mentek tovább. Nagisa útközben meg is jegyezte, hogy az akkori időben milyen korszerűtlenek a buszok.

Már lemenőben volt a nap, mikor elérték a Harmadik utcát. Kicsi volt az utca, ezért minden egyes házba becsöngettek. Az egyik ajtó mögül egy varázslóruhás, hosszúhajú fiatalamber lépett elő.

-Jó napot. Kentart, a varázslót keressük.

-Én vagyok az. Miért kerestek?

-A nevem Nagisa, és a jövőből kerültünk ide vissza, hála ennek az ütődöttnek a hátam mögött. - mutatott Ichire - Rossz varázslatot mondott, és most vissza akarunk jutni.

-Te aztán fiam nagy varázsló lehetsz, ha egy ilyen varázslatra képes vagy. Csak annyi az egész, hogy odaálltok, ahol akkor álltatok, és ugyanazt a varázslatot mondod, csak a legutolsó szóval kezd és a legelsővel végezz. Érthető?

-Igen. Remélem sikerül. - mondta Ichi, utána már lement a nap utolsó sugara is és a varázsló eltűnt.

-Mehetünk lassan is, mert ígyis-úgyis ugyanakkorra térünk vissza.

-Igazad van Michiyo. És mivel sötét van, most nem hiszem, hogy anyáék észrevennének. - mondta Nagisa és lassan haladt előre.

Ichi és Michiyo a két oldalán.

"-El sem hiszem. Végre hazamehetek." - s erre a gondolatra Nagisát öröm és boldogság fogta el.

-Van egy ötletem! - kiáltott Michiyo.

-Meg fogod tanítani a hátsó feledet beszélni?

-Naggyon poénos volt Mr.Ütődött Varázsló. Az volt az ötletem, hogy mi lehetnénk a Fantastic Three (Fantasztikus Hármas)! Segítünk és nevettetünk bárhol, bármikor. Ez lenne a mottónk.

-Nem jó ötlet. - rázta a fejét Ichi.

-Még mindíg jobb, mint a te ötleted. - öltött nyelvet a kislány.

-Itt is vagyunk. Álljatok oda. - mutatott Ichi a gyepen két körre, ahol nem volt fű.

A két lány odaállt, Ichi meg a harmadikra.

-Nuro gika bo sini abunga! Varázserőm most segíts! - kántált a varázsló.

A lányok megint érezték azt a furcsa jelenséget, majd egy idő után megállt. Az idő - mint akkor is - egy szép, napos péntek délután volt. A kis utca is a régi volt. Mármint új. Michiyo boldogan rohant haza. Mintha szárnyai nőttek volna. Nagisa kishíján elsírta magát a boldogságtól. Ichi megfogta a kezét.

-Gyere, menjünk.

-Persze, csak... - szipogott a lány - El sem hiszem, hogy végre itthon vagyunk. Én annyira örülök.

Ichi szelíden elmosolyodott. Mikor megérkeztek, Nagisa megkérdezte a kapuból :

-Nem jössz be? Megnéznéd, 30 év alatt mennyit változott ez a ház.

-Köszönöm a meghívást, de nem fogadhatom el. Nekem is haza kell mennem.

-Akkor... csak várj meg! Bemutatlak a szüleimnek. Ugye megvársz?

A fiú kicsit elszomorodott, de bólintott. Addíg Nagisa kirángatta az udvarra a szüleit.

-Szeretném, ha megismernétek! Egy igazi varázsló!

Mikor kiértek, nem láttak senkit.

-Mi nem látunk semmit. - mondta az apa.

-Kislányom, szórakozol velünk?! - így az anya.

-Nem anya. Az... az előbb még itt volt... azt mondta megvár... - lett újra könnyes a lány szeme.

De most nem a boldogságtól, hanem az elkeseredéstől, bánattól és csalódástól. A szülei visszamentek a házba, de a lány keresni kezdte a fiút.

-ICHI! - kiabált, de a fiú nem jött elő.

Nagisa a kerítésre borulva zokogni kezdett.

-Nagisa, miért ... miért bőgsz itt? - kérdezte Michiyo.

-Ichi azt mondta, megvár, de amint látod, nem tette.

-Ki az az Ichi? - kérdezte egy kis idővel később Michiyo.

"Sz...szóval...csak álom volt? Vagy csak képzeltem?"

-Nem érdekes. - mondta Nagisa végül.

"-Sajnálom Nagisa, de Ichi megkért, hogy mondjam ezt neked, mert így lesz a jó..."

-Lányok, gyertek, kész a vacsora! - kiabált ki az apa.

Michiyo befutott a házba. Nagisa még egy ideig kintmaradt, hátha visszajön a fiú, de aztán ő is bement.

Epilógus :

-Apu. - mondta Nagisa vacsora közben.

-Tessék kicsim.

-Elmesélnéd nekem, hogyan szerettétek meg egymást anyuval?

-Nos, ez egy érdekes történet. - merengett el édesapja - Az úgy volt, hogy 16 évesen az apámmal a szomszéd házba költöztünk. És az igazság az, hogy én mikor először megláttam anyátokat, tudtam, hogy rámtalált az igaz szerelem.

-Apátok azon a héten megjelent nálunk egy nagy csokor virággal. Akkor azt hittem róla, ő is az a jófiú, stréber, papucs. Ez a szemléletem megmaradt két hosszú évig.

-Papucs? Satsuki?

-Jól hallottad, papucs.

-És aztán mi történt? - lelkendezett boci szemmel Michiyo, aki köztudottan imádta a romantikus storykat.

-Aztán jött egy lány, aki nagyon hasonlított rám. - folytatta az anya.

Nagisának most egy pillanatra megállt a szívverése.

"Akkor...ez...mégsem álom volt?"

-Rávezetett, hogy meg kell becsülnöm azt, amim van és megmutatta, nem Gayban, hanem bennem van a hiba. Nem tudom most hol van, de hálás vagyok neki. Szeretném, ha egyszer megmondhatnám neki.

-Anyu, szerintem tudja. - mondta Nagisa, majd elvitte tányérját, evőeszközeit és kiment a konyhából.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.